Küldöttgyűlés 2021. szeptember 23.
- szeptember 23-án Küldöttgyűlést tartottunk a FilmesHázban. A küldöttek közül 13-an jelentek meg, 2 tag előre bejelentetten távol maradt. Az elnök tájékoztatót adott az ezévi történésekről. Elmondta, hogy a GVH-val való vitánkban, a jogkezelő szervezetek kérésére új szakértőt rendeltek ki, továbbá az ÁSZ közölte, hogy a FilmJUS-tól eddig kapott adatok alapján hoz majd határozatot. KGy tájékoztatta a küldötteket a FilmJUS lejáró lekötött betéteinek lehetséges befektetéseiről.
A Küldöttgyűlés egyhangú szavazással elfogadta a tagoknak előzetesen megküldött Felosztási Szabályzat módosítási tervezetet (a módosított Felosztási Szabályzat itt olvasható).
A Küldöttgyűlés egyhangú szavazással elfogadta a tagoknak előzetesen megküldött Alapszabály módosítási tervezetet, amelyben a legutóbbi törvénymódosításnak megfelelően módosította a kiterjesztett hatályú közös jogkezelési körböl való kilépés szabályait (a módosított Alapszabály itt olvasható).
A küldöttek előzetesen kézhez kapták a FilmJUS informatikai rendszerének megújítását célzó megvalósíthatósági tanulmányt, az ezzel kapcsolatok kérdésekre KGy válaszolt (az említett Megvalósíthatósági tanulmány itt olvasható).
